Velence: egy város utolsó napjai

By | ajánló

Kádár Bálint Film: A Velence-szindróma (Andreas Pichler, 2012, 80’) Március 9., vasárnap – 17:30 Velence ma egy erős brand, kihagyhatatlan desztináció, nagy üzlet. Látni kell, és mindenki el is jön ide, hogy lássa. De az egyszeri turista nem gondol bele, hogy miként tud évente 21 millió látogatót fogadni egy hajdanán is maximum 200 ezer lakosú város. Nem tud. Ma jött el az a pillanat, amikor a naponta Velencébe érkező turisták már többen vannak, mint a város 58 ezres állandó lakossága. Márpedig egy város nem épületek, szobrok, utcák vagy csatornák összessége, sokkal inkább az az emberi közösség, az a kultúra, amely…

Read More

Bata-ville – Az élhető gyárvárosok emlékezete

By | kritika

Ivanics Zsófia Film: Bata-ville: nem félünk a jövőtől (Karen Guthrie, Nina Pope, 2005, 93’) Március 8., szombat – 18:30 Az angliai East Tilbury és Maryport egykori cipőgyárainak dolgozói, a dokumentumfilm rendezőinek vezetésével egy klasszikusnak távolról sem nevezhető társasutazás keretében nekivágnak Európának, hogy hajdani foglalkoztatójuk és gondviselőjük, a Baťa cipőgyár történetének nyomába eredjenek. A kirándulás időutazás is egyben, melynek során a résztvevők homályos nosztalgiával idézik fel az idilli múltat, miközben a gyárbezárások utáni bizonytalan jövőt elsősorban az alapító, Tomáš Baťa anyagi és szellemi örökségének fényénél keresgélik. A cipőbirodalom egykori központja, egyben a brit cipőgyári dolgozók utazásának célállomása a csehországi Zlín városa,…

Read More

A tévedés szépsége

By | kritika

Kovács Dániel Film: Precíz költészet: Lina Bo Bardi építészete (Belinda Rukschcio, 2013, 55’) Március 8., szombat – 17:00 Az építészet az emberiség minden problémájára megoldást jelent. Lina Bo Bardi életműve erre a tézisre épül. Ő maga egyidős a modernitással: 1914-ben, a kölni Werkbund-kiállítás évében látta meg a napvilágot, és szülőhazájában, Olaszországban kezdte meg építészi karrierjét. A Bardi munkásságával foglalkozó Precíz költészet, egy jó hatvan évvel fiatalabb német kolléga, Belinda Rukschcio filmje azonban teljes egészében brazíliai alkotásaira fókuszál. Lina és férje 1946-ban érkeztek az országba, ahol előbbi építészként, utóbbi muzeológusként és műtörténészként futott be nagyívű pályát. Lina legkorábbi, a filmben is…

Read More

Egy nagy lépés

By | kritika

Kovács Réka Film: Űrmetropoliz (Fabrizio Boni, Giorgio de Finis, 2013, 100’) Március 7., péntek – 21:00 Soknak tűnik a beszéd ebben a filmben! A pergő ritmusú olasz megszólalások a szédületes számú közreműködőtől eléggé próbára teszik a felirat-olvasási képességünket, és ahogy kerekedik a sztori, egyre jobban izgulhatunk, hogy le ne maradjunk valamiről. Mert nemcsak a szó, de a jobbnál jobban megfogalmazott gondolatok is dőlnek ezekből az emberekből. Rizsa helyett mindig egy újabb csavar, nézőpont, igazság lendít a megfelelő következtetések felé. Így épül fel bennünk lépésről lépésre ez a film nyelvén is remek arányérzékkel tolmácsolt történet. Ezeknek a rómaiaknak a tetteik is…

Read More

Levágni azt, ami felesleges: Lucien Hervé, Le Corbusier építészetének humanista fotósa

By | kritika

Pósfai Zsuzsi Film: Lucien Hervé: kényszer szülte fotográfus (Gerrit Messiaen, 2013, 55’) Március 7., péntek – 19:00 A Lucien Hervé-ről készült dokumentumfilm egymásba szövődő szálakon ismerteti a magyar származású francia fotós élettörténetét, politikai állásfoglalását, művészeti alkotásait. Az interjúrészletekből a végén kerek történet áll össze a századelő budapesti zsidó nagypolgári miliőjétől a rendszerváltás utáni Budapest lázadó ellenkultúrájáig. Az 1920-as évek Budapestjén nevelkedő Elkán Lászlót özvegy, nagypolgári származású édesanyja egyedül neveli, aki megtiltja fiának a szegényebb szomszédokkal való érintkezést. A fiatal Elkánt felháborítják a szélsőséges osztálykülönbségek, és saját társadalmi osztálya normái ellen ott lázad, ahol tud. Tizenévesen kapcsolatba kerül Kassák Munka-körével, és…

Read More

Felhívás

By | fesztivál infó

6. Budapesti Építészeti Filmnapok, 2014 március Beküldési határidő: 2013. október 31. Van egy építészeti témájú filmed? A Budapesti Építészeti Filmnapok 2014 márciusában tartandó 6. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes. A Rotterdami Építészeti Filmfesztivál által inspirált és a KÉK által 2007-ben kezdeményezett Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között. További információ: www.kek.org.hu/filmnapok és filmnapok12.kek.org.hu. A filmek leadásának menete: 1 – Töltsd ki a nevezési lapot 2 – Küldd el a filmed linkjét vagy filmet…

Read More

Gyakornoki felhívás

By | fesztivál infó

A Kortárs Építészeti Központ gyakornokot keres, heti 1-2 napos rendszeres munkavégzésre a  Budapesti Építészeti Filmnapok 2014-es kiadásának megvalósításához, rugalmas időbeosztásban. Amit szeretünk: – nyitottság és rugalmasság – jó kommunikációs készség – magabiztos angol nyelvtudás – érdeklődés az építészet, design iránt Várható feladatok: – internetes adatgyűjtés, adatrendszerezés, fordítás – kommunikáció, kapcsolattartás filmforgalmazókkal – irodán kívüli feladatok (szórólapozás, plakátelhelyezés) – részvétel a kommunikációs és közönségkapcsolati feladatokban Honoráriumot nem tudunk fizetni, de a gyakornoki program során betekintést nyerhetsz a fesztivál működésébe, megismerheted a programszervezés és a kommunikációs munka rejtelmeit, és megnézheted az összes vetített filmet. Az elejétől fogva csapattagnak tekintünk és fontos, érdemi…

Read More

Május 27.: Lakatlan filmek: Torre David és Befejezetlen Itália

By | ajánló

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét: Lakatlan filmek: Torre David és Befejezetlen Itália Május 27. 20h, Müszi (1085. Blaha Lujza tér 1.) Torre David 2013, 22 perc, színes, feliratos, venezuelai film R: Urban-Think Tank [nggallery id=21] A kiváló venezuelai építész, Enrique Gómez által tervezett Torre David, a 45 emeletes caracasi irodaház már majdnem kész volt, amikor félbehagyták a fejlesztő, David Brillembourg 1993-as halála és a venezuelai gazdaság 1994-es összeomlása miatt. Mára ez az épület lett rögtönzött otthona egy több, mint 750 családból álló közösségnek, és vált törvényen kívüli, bizonytalan jövőjű foglalt házzá, melyet sokan csak így neveznek:…

Read More

Május 6.: Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen

By | ajánló

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét: Small and Smart: Szlovén kortárs építészet filmen Május 6. 19h, Kino mozi ((1137 Budapest, Szent István krt 16.) A szlovén Építészeti és Design Múzeum (MAO) és az Építészeti Kulturális Intézet (ARK) 2011-ben rendezőket kért fel kiemelkedő kortárs épületekről szóló rövidfilmek elkészítésére. A hat filmet Jeff Bickert kurátor (ARK) és Dr. Petra Čeferin (az ARK igazgatója) előadásai vezetik be. A bemutatott épületek: Terrace houses on Jurčkova Street, Ljubljana, 2099 – architect: Jože Peterkoč House D, Ljubljana, 2005–2008 – Bevk Perović Architects Waste recycling plant, Pivka, 2005–2007 – Dekleva Gregorič Architects Square and…

Read More

Április 29.: Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture

By | ajánló

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét: Christoph Draeger & Heidrun Holzfeind: Tsunami Architecture 60 min, 2012, angol felirattal Április 29., Toldi mozi, 19h – a rendezők jelenlétében Az Indiai Óceán partjain 2004-ben pusztító cunami a történelem egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt. Bár a nemzetközi érdeklődés idővel elhalványult, a rekonstrukció kihívásai továbbra is nehéz feladatokat rónak a partmenti közösségekre. Hat évvel a cunami után (és mindössze pár héttel Fukushima előtt) Christoph Draeger és Heidrun Holzfeind három hónapot töltöttek a leginkább érintett területeken: Thaiföldön, Indonéziában, Sri Lankán, a Maldív-szigeteken és Indiában, ahol a partszakaszok újonnan- és újjáépített környezetét kutatták….

Read More

Április 15.: Küldetés – A diplomácia építészete

By | ajánló

A KÉK bemutatja a Tavaszi Építészeti Filmklub következő eseményét: Küldetés: A diplomácia építészete 2011, 60 perc, színes, feliratos holland film R: Jord den Hollander 1991-ben a holland Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma úgy döntött, hogy népszerűsíti az ország építészetét külföldön. Világszerte új nagykövetségek épültek, neves holland építészeket dícsérve. Húsz évvel később a jolland kormány leállította a projektet gazdasági és politikai okokra hivatkozva. A Nemzetközi Kapcsolatok Minisztériuma 2011. április 8-án nyilatkozatot tett: ?Elhatárolódunk a nagykövetségek hagyományos képétől, zászlós épülettel és elhivatott személyzettel. A Küldetés a négy legmerészebb új követség történetét meséli el, bemutatva azok hátterét, lenyűgőző színfalak mögötti világot tárva elénk a követségek…

Read More

Sascha Waltz: két mód, könnyíteni a nehézségen

By | interjú

Interjú Sasha Waltz-al, az idei nyitófilm rendezőjével, Németország egyik legismertebb koreográfusával. A ?Sasha Waltz & Guests? társulat jelenleg Németország legnagyobb független színházi csoportja. A tizennégy állandó táncosból ? életkoruk húsz és negyvenöt év között ? sokan kezdettől fogva tagjai a koreográfus, Sasha Waltz csapatának. A koreografikus opera Ön által kidolgozott műfajában különleges egésszé kapcsolódik össze az építészet, a zene és a táncszínház. 2008, a társulat 15 éves fennállásának jubileuma óta a két korai munka, a ?Twenty to Eight? (1993) és az ?Űrhajósok sugárútja? (1996) visszakerült a repertoárra. Ez a két zsírkomikus társadalmi paródia azóta is turnézik szerte a világban. Ez…

Read More

Üdvözlet Denverből

By | fesztivál infó

A Design Onscreen büszke arra, hogy támogathatja a Budapesti Építészeti Filmnapok 2012. évi eseményét. A Design Onscreen egy denveri alapítású, non-profit alapítvány, melynek célja elsőrendű építészeti és design filmek gyártása, forgalmazása és megőrzése, s melyet 2007-ben a dokumentumfilm-megszállott Kirk Brown és Jill Wiltse hoztak létre. Ezúton köszönjük a Budapesti Építészeti Filmnapoknak, hogy idei válogatásában két Design Onscreen filmet ? Sivatagi Utópia: Modernista Építészet Palm Springsben és Hella Jongerius: Kortárs archetípusok ? is bemutat. Boldogok vagyunk, hogy szerte a világon tanúi lehetünk az ehhez hasonló fesztiválokat, s hogy hozzájárulhatunk azok sikeréhez. Bárhová megyünk, azt látjuk, hogy ezek a vetítések ideális fórumai…

Read More

Az idei év témái

By | ajánló

Mozgás és építészet Tánc az újjápített Neues Museumban és Frank Gehry hullámzó fémlemezein, freerunning Dániában, rejtett kamerázás a lakótelepen. Fűre lépni a Hajdúságban és tetőn ugrálni a Hudson-völgyben. Sztárépítészek és vérszomjas nyugdíjasok. Miért akarnak a koppenhágai traceur-ök játszótérre költözni és miért nem maradnak szépen ott a józsai deszkások? Költői képek, érzékeny mozdulatok, az izmok finom játéka. Elhúztok a deszkáitokkal, vagy hozom a baltát. A modernizmus emlékei Tényleg véget ért a modernizmus 1972. március 16-án, a hírhedt Pruitt-Igoe-lakótelep lebontásával, ahogy Charles Jencks állította? Vagy csak az összeomló tömbök képe vált építészettörténeti ikonná, eltakarva a társadalmi okokat? Hogyan lehet megőrizni a modernizmus…

Read More

Macskák a tenger közepén

By | ajánló

A gázszeparáló berendezésekhez évtizedekkel ezelőtt beosztott anyóka muskátlit locsol és macskát etet esténként, míg érte nem jön a fuvar, üldögél az alkonyatban, élvezi a friss levegőt, semmi különös. Csak egy kicsit bizarr a szituáció. Csókolom, mit tetszik csinálni a Kaszpi-tengeren? Távol mindentől békésen horgászik. Azt mondja, örül, hogy nincs olyan nagy forgalom. Különben van minden, ami a modern civilizációban kell, és mutatja. Virágföld, rendszeres járat, ami hazaviszi, kantin, lift, tévé. A hal persze a macskáké, hozzádörgölőznek, mikor hazaér. A lakótömbök által közrefogott térség, ahol elé rohannak, alig különbözik egy tetszőleges szovjet város hasonló szegletétől, épp csak annyiban, hogy 60 éve…

Read More

Beszélgetés Jord den Hollanderrel, építésszel, filmrendezővel, a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál (AFFR) igazgatójával

By | interjú

Hogyan lesz egy építészből fesztiváligazgató? JdH: 1999-ben rendeztünk egy szimpóziumot a városok filmes reprezentációjáról. Olyan kézenfekvő filmeket vetítettünk, mint a Metropolis vagy a Szárnyas fejvadász. A nagy érdeklődésen felbátorodva a következő évben rendeztünk egy filmes minifesztivált, ezen már nyolc filmet mutattunk be. Azóta komoly fesztivállá nőttünk, kétévente több mint 100 játék- és dokumentumfilmet vetítünk, van egy filmes adatbázisunk, ami a többi, hasonló fesztivált segíti a programalkotásban. Emellett több országban részt vettem építészeti filmfesztiválok beindításában, így Moszkvában, Varsóban és persze Budapesten. Ki néz építészeti filmeket? Mennyire rétegműfaj? JdH: Mindenki szereti a filmeket és mindenki házakban lakik és köztereken járkál, nem igaz?…

Read More

Interjú a Santiagói Építészeti Filmfesztivál (AFFS) alapítójával, Francisca Mu?ozzal

By | interjú

Az AFFS lesz Dél-Amerika első építészeti filmfesztiválja. Miért döntöttetek úgy, hogy létrehoztok egy építészetnek szentelt filmfesztivált? Mi volt az elsődleges célotok? AFFS: A chilei AFFS kollektíva tagjai nagy lelkesedéssel és csodálattal kísérték a rotterdami építészeti filmfesztivál (AFFR) és a hasonló európai kezdeményezések fejlődését, s ez vezetett a programindító esemény megszervezéséhez. Építészek lévén az ilyen fesztiválok körül kibontakozó párbeszéd érdekelt és a film műfaja tökéletes fórumnak tűnt az építészetről való beszéd kiterjesztéséhez, túl a szakmabeliek akadémikus és műszaki világán. A mi kezdeményezésünk ösztönzőleg kíván hatni a szélesebb közönségrétegekre, hogy a várost a film médiumán keresztül értelmezzék. Azt szeretnénk, ha mindenki észrevenné,…

Read More

Don?t ya know the big D is burnin??

By | kritika

A jó zenék azért születnek, hogy megértsük, ha már nem játssza őket a rádió, visszavonhatatlanul véget ért egy korszak. Ez érvényes a saját születésünk előtt íródott zenékre, és azokra is, amelyek tőlünk számottevő földrajzi és kulturális távolságban keletkeztek. A brit Julien Temple filmjéhez kiválasztott zenék nagyon határozottan körvonalazzák azt az Amerikát, amelyikbe sokan szeretnénk visszacsöppenni, miközben nem is vagyunk amerikaiak. A fénykort idéző The Supremes, John Lee Hooker, a soul-herceg Marvin Gaye, Del Shannon vagy Alice Cooper nemcsak egy éra, hanem egy életérzés képviselői, felbukkanásuk a narratívában nem egyetlen város, hanem fokozatosan egy egész világ történetét idézi fel. Amely minden…

Read More

Kommunalka ? Egy lakóközösség útvesztőiben

By | kritika

?Elegem van, hogy folyton itthon ülök!? ? panaszolja a munkanélküli és éppen munkát kereső középkorú Sveta a Kommunalka című film végén. A néző pedig igazán átérezheti a panaszt, hiszen másfél óráig be van zárva Sveta, Tatiana, Natasha és több mint egy tucat másik ember otthonába, egy szentpétervári ?kommunalkába?. A kommunalkák a szovjet lakáspolitika sajátos melléktermékei: az 1917-es forradalom után egészen Sztálin 1953-as haláláig a közösségi életmód jegyében ? és, tegyük hozzá, a szorító lakáshiány enyhítése miatt ? számos egykori tágas polgári lakást apró szobákra osztottak fel a nagyvárosok központjaiban, majd azokba egy-egy családot költöztettek. Így lettek a 10-15 m2-es szobák…

Read More